Homokra épített

Áldás, békesség!

A múltkor azzal kezdem, hogy Péter neve kőszilát jelent. Ma is kőszikláról beszélek nektek, de nem egy emberről, hanem arról az alapról, amire a házat szokták alapozni. Vagy mégis valami (Valaki) másról lesz szó?

Most már tudjátok, hogy Jézus sokszor tanította az Őt követőket, és volt, amikor ki kellett találni, mit is jelentenek valójában a szavai. Mintha Ő is rejtvényben beszélt volna, ezeket a történeteket példázatoknak nevezzük. Sok példázatot olvashatunk Máté evangéliumában (emlékeztek: jó hír, örömhír az evangélium szó jelentése).

Mindnyájan tudjuk, hogy a házakat jó alapra kell építeni. Biztos, láttatok már építkezéseket, ahol sok hatalmas kocsi hozta a betont, vagy helyben keverték a betonkeverőben cementből, sóderből és vízből az alapba valót. Ha erős, jó alap készül, bátran jöhetnek a falak, az emeletek. Az ilyen ház nem omlik össze, még ha árvíz, vad szelek vagy hatalmas záporok támadják is a falakat.

A magvető

Áldás, békesség!

Köszönöm a megfejtést: Péter neve görögül valóban kősziklát jelent. Tudjátok-e, mi a ti nevetek jelentése? Érdekes dolog, hogy melyik szó, név honnan ered, mit jelent. A héber nevek, szavak majdnem mindig hordozzák, mihez kapcsolódnak, hol történt valami, mire emlékeztet.

Jézus is mondott olyan történeteket, amelyeknek a jelentését meg kell fejtenünk, meg kell értenünk.

Láttatok már apró magocskákat? Az oviban talán ültettetek babot, és figyeltétek, hogyan csírázik ki, miként növel apró, majd nagyobb levelecskét. Vagy Karácsony előtt búzát szórtatok kicsi cserépbe, hogy egyre nagyobbra növekedve, szépen zöldellve dísze legyen a karácsonyi asztalnak. De ha nem jó a föld, vagy elfelejtjük meglocsolni, ki se kelnek vagy hamar elszáradnak a növények.

A Magvető történetéből mi is megtudhatjuk, mi történik a maggal, ha az útfélre esik: bizony felkapkodják a madarak. Ha sziklára hull, bár kikel, a nap megperzseli, és elszárad. Ami tövisek közé kerül, nem tud jól fejlődni, megfojtják a gyomnövények. És mi lesz azokkal, amik jó földbe kerülnek? Tudjátok ti is: szárba szökkennek, termést hoznak, nem is egyet. Van mikor harmincszoros, vagy hatvanszoros, sőt százszoros a termés. Ez rengeteg, ugye?!

Halászok

Áldás, békesség!

Már beszélgettünk arról, hogy Jézus leghűségesebb követőit tanítványoknak hívták. Ők sem voltak tökéletesek, hibáztak, féltek, de hallgatták Jézust és kísérték útjain. Először Pétert, Andrást és Jakabot szólította meg. Halászok voltak, akik a Galileai-tengerbe vetették ki hálóikat. „Jöjjetek utánam, és emberhalászokká teszlek titeket” – hívta őket Jézus. Milyen furcsa ez a szó: emberhalász! Nem vagyunk mi halak, hogy halásszanak minket! A tanítványok sem értették pontosan, de követték Őt. Figyelték, amint gyógyít, beszél, füleltek a még sose hallott új tanításra.

Igazatok van, tényleg nem vagyunk halacskák, de jó nekünk, ha Jézust követjük, ha az Ő „hálójába kerülünk”. Ott biztonságban lehetünk, semmi nem árthat nekünk, ha velünk van. Azért hívott el tizenkét embert, hogy ők is megtanulják Jézustól, hogy lehet gyógyítani, hogyan kell szeretni, miként beszéljenek az Úrról. El is mentek, hogy tovább adják, amit megtanultak. Aki még nem tudja, annak itt a mondóka, amivel könnyen megtanulhatja Jézus tanítványainak nevét:

Péter volt az első, kit követett András,

Jakab, János, Fülöp, Bertalan és Tamás,

Máté, Jakab, Simon, Taddeus és Júdás,

Így nevezi őket sorban a Szentírás.

Szombat

Áldás, békesség!

Ezen a héten egy újabb történetet mondok el nektek Jézusról.

Jézus járt-kelt az emberek között, követték őt tanítványai, de ott voltak azok is, akik nem szerették, akik nem hittek neki, akik azt akarták ne, tanítson, ne gyógyítson. Szombat volt, betért a zsinagógába (tudjátok, ez a zsidó nép temploma, ők itt imádkoztak Istenhez). A zsidó hívek akkor is és ma is ezen a napon járnak templomba. A törvény szerint a szombat pihenésre, imádkozásra, nyugalomra való, ekkor nem lehet dolgozni, és senki semmilyen munkát nem végezhet. Jézus ellenségei, a farizeusok figyelték minden lépését és kíváncsian nézték, mit fog tenni. A zsinagógában ott volt egy sorvadt kezű ember, ma úgy mondjuk béna. A farizeusok nyomban megkérdezték: „Szabad-e szombaton gyógyítani?” Jézus így válaszolt nekik: „Ki az az ember közületek, akinek ha egy juha van, és az verembe esik szombaton, nem ragadja meg, és nem húzza ki? Az ember mennyivel többet ér a juhnál! Szabad tehát jót tenni szombaton”. Máté evangélista olyan szépen írta le Jézus szavait, hogy mindnyájan megérthetjük, mennyire fontos minden ember és milyen értékes Jézus szemében mindenki. S bizony nem habozott, azonnal megszólította a gyógyulni vágyót: „Nyújtsd ki kezedet!” – szólt Jézus, és megajándékozta a beteget a gyógyulással, egy egészséges kézzel. De higgyétek el, ilyenkor nemcsak a betegség múlik el, hanem a szív is megváltozik. A farizeusok nagyon mérgesek voltak, és elhatározták, hogy megölik őt. Jézus, bár elment onnan, mindenkit meggyógyított, aki követte őt.

Ma már tudjuk, az ember Isten legkedvesebb teremtménye és gyógyítani, szeretni, örülni mindennap szabad. Tudjuk, hogy Jézus, a mi Megváltónk, aki minden nap, minden percben velünk van, és megadja szívünk kéréseit. De azért nekünk is van egy napunk, a vasárnap, amit különösen is megszentelünk, vagyis templomba megyünk, imádkozunk, dicsőítjük Istent. Mi így, ekkor pihenünk meg.

Egyszer már kértem és kaptam is szép templomos rajzokat. Most ismét várom rajzaitokat, milyen a ti templomotok, mi van a tornyán, milyen a szószék, az Úrasztala. A jutalom most is egy szép Képes Biblia lesz.

Ki a nagyobb?

Áldás, békesség!

Mindenki szereti, ha szeretik! Jó, ha megölelnek, megsimogatnak, kézen fognak. A kisgyerekeket mindenki babusgatja, remélem, titeket is sokszor dédelgetnek. Mégis érezhetjük úgy, hogy minket kevésbé szeretnek, mint a kisebb vagy nagyobb testvérünket. Esetleg az óvó néni nem nekünk ad igazat vagy egy másik gyermek foghatja a kezét sétára indulva, a körjátéknál. Bizony nem lehet mindig minden a kedvünk szerint, néha úgy gondoljuk, a másikat jobban szeretik. Sokféle dologért szoktunk versenyezni is, ki lesz az első az öltözésben, ki eszi meg leghamarabb az ebédet, kié a legszebb rajz, ki a legügyesebb futó.

Jézus tanítványait is érdekelte ki lesz a nagyobb a mennyek országában. Kisgyermekek is szaladgáltak a felnőttek körül, talán épp fogócskáztak, vagy rajzoltak az út porában. Jézus magához hívott egy kisgyermeket, a tanítványok közé állította, és így szólt: „Bizony, mondom néktek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába.” A felnőttek bizonyára meglepődtek és elgondolkodtak. Ők azt remélték Jézus sorrendet állít, és megmondja ki a legnagyobb, legokosabb, legügyesebb. És persze a legjobb lesz a mennyek országában is az első. De Jézus azt tanította, hogy nem az számít, ki tud több feladatot megoldani, még csak az sem ki a legbölcsebb vagy a legmagasabb, legerősebb. 

Hány kenyeretek van?

Áldás, békesség!

Jézus nagyon szerette az embereket, sokszor gyógyította, bíztatta, segítette őket. Tanított, példát mutatott amerre csak járt.

Mikor a Galileai-tenger mellett felment a hegyre, sokan követték Őt. Voltak közöttük bénák, vakok, némák, de mindenféle betegségben szenvedőket is vittek hozzá. Jézus mindenkit meggyógyított, a sok ember csak csodálkozott: a némák beszéltek, a bénák jártak, a vakok újra láttak. Milyen nagy dolog ez! Az emberek örültek és dicsőítették Istent. Mi is így teszünk, ha örömünk van, ha meggyógyulunk?

De a hegyen más is történt: Jézus nemcsak az elesettekre gondolt. Az emberek már három napja vele voltak, s nem ettek semmit. Ugye, milyen éhesek lehettek! Nekünk mindig van mit enni, sok finomság kerül az asztalra az oviban is és otthon is. Szüleitek, nagyszüleitek biztos örömmel főzik meg nektek kedvenc ételetek. Ha pedig az ovis csoporttal meglátogatjátok a piacot, láthatjátok, milyen sokféle finomságot árulnak. Van ott édes őszi szőlő, piros alma, fényes héjú körte. Tele vannak az asztalok paradicsommal, paprikával, illatos fűszerekkel.

Talán már voltatok éhesek, mikor alig vártátok, hogy elkészüljön az ebéd. Jézus is arra gondolt, meg kellene etetni ezt a sok embert, ne legyen üres a gyomruk. De a tanítványoknak a pusztában nem volt szinte semmijük, mit is adhatnának az ott lévőknek?

„Hány kenyeretek van?” – kérdezte Jézus. „Hét és egy kevés halunk” – válaszolták a tanítványok. Vajon, hogyan akar ennyi népet jóllakatni ezzel a pár falattal, gondolták. De Jézus csak kezébe vette a kenyereket, a halakat, hálát adott és megtörte. Majd osztani kezdte a tanítványoknak, akik tovább adták a sokaságnak. És képzeljétek, mindenkinek jutott, sőt még maradt is: hét tele kosárral, pedig négyezren ettek.

Jézus nekünk is ad ám eledelt – lelki táplálékot. Hogyan? Úgy, hogy tanulunk róla, megismerjük, mit tanított, szeretjük egymást, ahogy kérte, segítünk, akinek tudunk. Ha imádkoztok, akkor is közel kerülhettek hozzá, vagy ha énekeltek, dicséritek, ahogy tanultuk. Mindnyájan jóllakhatunk az Ő asztalánál, az Ő szeretetéből.

Jézus meggyógyít

Áldás, békesség!

Ugye, milyen jó meggyógyulni! A múlt heti történetben Jézus meggyógyított egy embert, akivel nem is találkozott, de a beteg századosa, nagy bizalommal volt Jézus iránt. Ő, a Mester, sok emberen segített. Ma két vak emberről hallhattok, akik visszanyerték a látásukat.

Biztos játszottatok már olyat, hogy becsukjátok a szemeteket, és tapogatózva próbáltok járkálni, vagy a tapogatós-felismerős zsákba nyúltok, és kézzel ismeritek fel a tárgyakat, vagy az udvaron szembekötősdivel keresitek egymást. Nem könnyű látás nélkül boldogulni: este, ha sötét van, és ki kell mennünk a szobából, a falba, az ágyba, az asztalba kapaszkodunk, nem érezzük biztonságban magukat.

Sokan vannak, aki vakon élik az életüket, gyerekek, felnőttek. Ha megismerjük őket, csodáljuk, milyen ügyesen tudnak mindenhol eligazodni, milyen magabiztosan használják különleges számító- vagy írógépüket, mennyire könnyedén ismernek fel bennünket a hangunkról, vagy finoman megtapogatva arcunkat vonásainkról, hajunkról.  Segítőjük a fehér bot vagy egy-egy különleges kutyus. Ha láttok felnőtteket vagy gyerekeket ilyen bottal közlekedni, ti is segíthettek átkelni az úttesten.

Jézus is találkozott két vak emberrel, akik így kiáltottak hozzá: „Könyörülj rajtunk, Dávid fia!”.  Ő megkérdezte: „Hiszitek-e, hogy meg tudom ezt tenni?” Miután igennel válaszoltak, megérintette a szemüket, és nyomban meggyógyultak. Őket is a hit segítette ehhez, mint a kapernaumi százados szolgáját.

Mi, emberek sok bajjal, betegséggel találkozunk, veletek is történnek szomorú, rossz, bántó dolgok. Ilyenkor jó odabújni valakihez, érezni a másik szeretetét. De mi, akik Jézus gyermekei vagyunk, tudjuk, hogy Ő mindig velünk van, benne bízhatunk, hozzá fordulhatunk.  

Bízzunk a legnagyobb orvosban

Áldás, békesség!

Az előző alkalommal arról beszélgettünk, hogy bátran kérhetünk, zörgethetünk, hiszen Jézus megadja szívünk kéréseit, ha az Isten akarata is. A Bibliából azt is megtudhatjuk, hogy ha bíznunk Benne, hitünk még erősebb lesz.

Volt egy város: Kapernaum, a Galileai tenger északi partján – emlékeztek, már jártunk erre képzeletben, amikor a tanítványok itt halásztak, vagy amikor a barátai elhozták a beteget Jézushoz, hogy gyógyítsa meg. Ezúttal egy római századossal találkozott, aki elmondta neki, milyen beteg a szolgája. Jézus nyomban elindult volna, hogy meggyógyítsa a szenvedőt, de a katona így szólt: „Uram nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szót szólj és meggyógyul a szolgám.” Annyira bízott Jézusban, hogy hitte, neki csak egy szavába kerül, s már vége is a bajnak. Jézust meglepte ez a nagy hit: „Legyen hited szerint” – szólt a rómaihoz, és haza küldte. A szolga még abban az órában meggyógyult.

Biztos ti is voltatok már betegek. Ilyenkor mindenki segíteni szeretne. Édesanya hívja az orvost, apa a munkahelyéről aggódva telefonál, a nagymama etetné, itatná a kis beteget. Még az oviból is érdeklődnek, mikor mész újra közéjük. Mindenki teszi a dolgát, még te is: nyugodtan fekszel, ha a doktor néni vagy bácsi arra kér, beveszed a gyógyszert, még ha rossz is, lenyeled a kanalas orvosságot, pedig legszívesebben kiköpnéd.

De ne feledjünk el Istenhez fordulni, és Jézus nevében kérni, legyen velünk a bajban, betegségben, így még könnyebb legyőzni a kórt. Bízzunk a legnagyobb orvosban, aki soha nem feledkezik el rólunk.

Zörgessetek és megnyittatik néktek

Áldás, békesség!

Jézustól nemcsak imádkozni tanulhatunk, de azt is megmondja, hogyan tegyük ezt. Máté evangéliumában (örömhírében), azt mondja „kérjetek és adatik néktek, zörgessetek és megnyittatik néktek”.

Mindnyájan tudjuk kérni, amit szeretnénk: ti, gyerekek játékra, szép könyvre, a nagyobbak divatos ruhára, új mobiltelefonra, mi felnőttek jó kocsira, hosszú utazásra vágyhatunk. Jézus, ha hozzá fordulunk, meghallgatja szívünk kéréseit, de jó, ha tudjátok, nem érdemes mindig tárgyakra, újabb és újabb játékokra áhítoznunk. Amit Jézus adhat, az ennél sokkal többet ér. Kérjünk tőle szerető szívet, barátokat, köszönjük meg a szüleinket, nagyszüleinket!

És zörgetni hogyan szoktunk? Kopoghatunk ajtókon, kocogtathatjuk az ablakot, bekiabálhatunk a kertbe. Ha keresünk valakit muszáj bejutnunk valahogy: csöngetünk, zörgetünk, hogy ajtót nyissanak. Ha Jézusnál zörgetünk, ő biztos, hogy ajtót nyit nekünk. Ezért öröm nekem és a titeket szeretőknek, ha nézegetitek a Képes Bibliát, ha beszélgettek az oviban Jézus tetteiről, ha a csendes percek után ti is imádkoztok. Ti így kérhettek bebocsátást a hit ajtaján.

Mindnyájan szeretjük a vidámságot, éneket, zenét, táncot. A templomban, az istentisztelet alatt, jó, ha csendben vagytok. Itt a felnőttek énekelnek, imádkoznak, hallgatják a prédikációt, más szóval az igehirdetést, Isten üzenetének továbbítását. De a gyermek órán ti is dicsérhetitek Istent: tánccal, zenével, tapssal, énekekkel. Sokféle hangszert használhattok, egyet már ti is készítettetek magvakból, dobozokból. A Jézus hív, gyere kicsi gyermek című énekhez tapsolhattok, és meg is számolhatjátok hányan vagytok.

Jézus imádkozni tanít

Áldás, békesség!

A múltkor egy nagy utazást ígértem Jézus korába, Palesztinába. Már olvashattatok a különféle nyelvekről, így tudjátok, a legtöbb országban más-más nyelven beszélnek. Több mint 2000 évvel ezelőtt Palesztinában héberül és arámiul szóltak egymáshoz. A mai Izrael földjén az ivritet használják.

Jézus arámi nyelven tanított, szólította meg a tanítványait. Emlékeztek a nevükre? Mondjátok el a róluk szóló versikét.

Jézustól tanultunk imádkozni is, gondolom, sokan ismeritek az Úri imádságot, a Miatyánkat. Így szólította meg a hallgatókat, és minket is:

„Ti tehát így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is; mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vigy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól; mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen.” (Mt 6,9-13)

Persze nem magyarul mondta az imádság szavait, hanem arámiul. Az első Bibliákban görögül, majd latinul olvashatták a keresztyének. Sok időnek kellett eltelnie, míg mindenki a maga anyanyelvén mondhatta ezt az imádságot. Nem is papírra írták le először, hanem állatbőrből készült lapokra, pergamenre. Sok feladatuk volt a készítőknek, mire a pergamen elég puha és vékony lett. Írni csak nagyon kevesen tudtak, a Szentírást is kézzel másolták. Nagy és nehéz munka volt! De micsoda különleges élmény lehetett Jézus szavait újra és újra leírni.

Kérdezzétek meg, van-e otthon szarvasbőr, manapság ablakot szoktak vele tisztítani! Üljetek le a földre törökülésbe, egy keményfedelű könyvre tegyétek rá a bőrt. Próbáljatok meg filctollal rajzolni rá. Így kicsit ti is megtapasztalhatjátok, hogyan dolgoztak 700 évvel ezelőtt a másolók.

Elmúlt a nyár

Áldás, békesség!

Kedves gyerekek, pedagógusok, szülők nagyszülők!

Vége a nyárnak, kezdődik az óvoda, indul a tanév. Remélem, mindenki kipihente magát, és újult erővel készül a tanévre.

Biztos vagyok benne, hogy sok érdekes, új dologgal találkoztatok. Megismerkedtetek ismeretlen tájakkal, fürödtetek a Balatonban, talán kipróbáltátok a tenger sós hullámait is vagy másztatok hegyet, sétáltatok csendes völgyekben. Bizonyára sokan meglátogattátok a nagyszülőket, kit vidéken, kit városban. Fel sem tudom sorolni, mennyi élményt rejtegethet egy pár nyári nap.

De vannak más ajándékai is ezeknek az otthon töltött heteknek. Talán több időt tudunk együtt tölteni, anya, apa jobban ráér, lehet közösen játszani, nagyokat beszélgetni, összebújni a nagy ágyon, meghallgatni egy rég várt mesét, megnézni együtt egy mesefilmet. Ezek a csendes, vagy éppenséggel vidám együtt töltött órák sokáig elkísérnek mindenkit. Jó rájuk emlékezni, visszagondolni.

Nekem nagyon különleges élményben volt részem a nyáron. Tudjátok hol jártam, hol dolgoztam? Fadd-Domboriban voltam a Csillagponton, ami a legnagyobb találkozója a református ifjúságnak.

Volt egy kertünk, Csillagocska Gyermekkert volt a neve. Gondolom már ki is találtátok, hogy egy igazi nyári óvodát, egy csodás mesekertet varázsoltunk a Duna partjára. Jöttek hozzánk zenészek, énekesek, bábosok, bűvészek, keramikusok, mindenki megmutatta mivel foglalkozik, kipróbálhattuk a hangszereket, az agyagozó korongot, sípoltunk, doboltuk, készítettünk falovacskát. Minden nap tartottunk áhítatot, sok éneket tanultunk, imádkoztunk, délután megköszöntük az Úrnak, hogy együtt lehettünk, vigyázott ránk, velünk volt. Bár néha alig bírtuk ki a meleget, nagyon jó volt együtt lenni.

Tanévzáró

Kedves Óvodások! Áldás, békesség! 

Véget ért a tanév, véget érnek a mi találkozásaink is. Jó volt veletek beszélgetni, így az újság hasábjain keresztül. Örültem minden imádságnak, rajznak, kedves mondásnak. Remélem a szülők, nagyszülők is megszerették rovatunkat, és hétről hétre beszélgettek a gyerekekkel az írottakról. Köszönöm a bíztató szavakat, a támogatást, szeretetet. Sok óvó néni, hitoktató jelezte, segítségére volt a heti anyag munkájában, szolgálatában. Szeptemberben újra találkozunk, és folytatjuk a közös kalandozást a Biblia világában. 

Kedves óvodások gyűjtsétek a nyári élményeket, a különleges kavicsokat, csillogó kagylókat: képeket, játékokat készíthettek belőlük, emlékeztetni fognak benneteket a szép, meleg nyári napokra. Játszatok, szaladgáljatok sokat! Figyeljétek meg a csillagokat, hallgassátok, hogy muzsikál a tücsök egy csendes nyári estén. Segítsetek a katicáknak kimenekülni a Balaton vízéből, figyeljétek meg a békák kuruttyolását a vízparton. Ha ügyesek vagytok, nádból sípot is faraghattok egy felnőtt segítségével. 

Mindenkinek a maga nyelvén

Kedves Óvodások! Áldás, békesség! 

Jól tudtátok: Péter szavaira figyeltek az emberek, őt hallgatták, amint Jézusról beszélt. Sokféle ember gyűlt össze akkor a nagy szélzúgásra, különféle nyelveken beszéltek, sokfelől érkeztek – most mégis mindenki értette a tanítványokat. Csodálkoztak, hogyan lehetséges mindez? „Mi messziről jöttünk Mezopotámiából, Ázsiából, Egyiptomból és még sok másféle helyről!” – mondták. „Eddig nem értettük egymást, de most igen. Halljuk és értjük, amint Isten felséges dolgairól beszélnek ezek az emberek.” Álmélkodtak, nem akartak hinni a fülüknek. Biztos sok bort ittak a tanítványok, gondolták. 

De Péter előre lépett, és bátran a Szentlélek segítségével újra beszélni kezdett. Tanított Isten tetteiről, Dávid királyról és Jézusról, aki meghalt a kereszten, feltámadt és vigasztalóul elküldte a Szentlelket. Sokan megértették, amit tanított, követték őt, együtt voltak, imádkoztak, mindenüket megosztották egymással. 

Mennybe felméne...

Kedves Óvodások! Áldás, békesség! 

Csoda történt! Húsvét után a negyvenedik napon az Olajfák hegyén, Jézus együtt volt tanítványaival, beszélt hozzájuk, ők figyelmesen hallgatták. Ígérte nekik a Szentlélek eljövetelét, és mondta, hogy hamarosan mindenhol beszélni fognak Róla, még a föld végső határán is. Eközben Jézus lassan felemelkedett az égbe, és eltűnt egy felhő mögött. Mindenki ámulva nézte. Ekkor két fehér ruhás férfi állt meg mellettük, akik arról beszéltek, hogy Jézus felemeltetett a mennybe, ám egyszer ugyanígy vissza is jön majd. 

Gondoljatok bele, mennyi furcsa, ijesztő, váratlan, örömteli dolog történt a tanítványokkal. Most is, hogy doboghatott a szívük! Mikor Jézus és a férfiak eltűntek a szemük elől, ők visszatértek Jeruzsálembe, felmentek az emeleti szobájukba, és arról beszélgettek, mi is történt az imént. Majd mindnyájan imádkoztak, egy szívvel, egy akarattal, kitartóan. 

Csodás gyógyulás

Kedves Óvodások! Áldás, békesség! 

Jézus betegeket is gyógyított. Sánták, bénák, vakok, leprások mentek hozzá, hogy segítsen rajtuk. Egyszer egy járni nem tudó embert vittek a barátai Jézushoz, de olyan sokan akarták hallani a Mestert, hogy ők már nem fértek be a házba. Tudjátok, mit tettek erre a barátok? Felmásztak a tetőre, megbontották, és kötélen eresztették le a beteg embert Jézus elé. 

Nagy dolog, ha ilyen társai vannak valakinek. De még nagyobb az, hogy Jézusban bízva cselekedtek így. 

Amikor a beteg ágya a szobába érkezett, mindenki Jézusra és rá figyelt. Vajon mi történik most? Őt is meg tudja vajon Jézus gyógyítani? Így történt! Először megbocsátotta a béna bűneit, örült az ő és barátai nagy hitének, majd mindenki füle hallatára így szólt: „…kelj fel, fogd az ágyadat, és menj haza!” És ekkor valóban megtörtént, amit addig még senki nem látott. Az, aki csak ágyban tudott feküdni, nem tudott menni, felkelni, a saját lábára állt, s az ott lévők szeme láttára fogta az ágyát, és kiment a házból. 

Az emberek csak ámultak, örültek és dicsőítették Jézust. „Ilyet még soha nem láttunk!” – mondták. 

Viharban

Kedves Óvodások! Áldás, békesség! 

Emlékeztek arra, hogyan vendégelt meg Jézus ötezer embert? Míg búcsúzkodott az Őt hallgatóktól, tanítványai hajóba szálltak, hogy átmenjenek a túlsó partra. Jézus imádkozott, és mikor besötétedett, utánuk indult. A hajó nagy viharba került, hánykolódott, a hullámok ide-oda dobálták. Fújt a szél, esett az eső, az emberek féltek, reszkettek. „Segítség, segítség!” – kiabálták. „Ki tudja lecsendesíteni a szelet, a vizet!?” Ekkor valaki közeledett a hajó felé. De nem akárhogy, nem csónakkal, nem tutajjal, hanem a vízen járva. Jaj, de megijedtek a tanítványok! Csak nem egy kísértet közeledik? Összekapaszkodtak, úgy várták, mi történik. Képzeljétek, Jézus volt az, és így szólt hozzájuk: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” Péter maga is járni akart a vízen. Míg Jézusra figyelt sikerült is neki, amint máshova nézett, már el is süllyedt. Jézus közben lecsendesítette a szelet, megszelídítette a hullámokat. A hajóba szállva a tanítványok leborultak előtte. Tudták már, hogy Ő Isten fia, s ha Őrá figyelnek, az életükben is lecsendesednek a viharok. 

Márta és Mária

Kedves Óvodások! Áldás, békesség! 

Jézus barátai Mária, Márta és Lázár egy kis faluban laktak. Jézus mindig meglátogatta őket, ha arra járt. A testvérek örömmel, szeretettel fogadták. Márta sürgött-forgott, takarított, finomabbnál finomabb ételeket készített. Ti is tudjátok, egy jó ebéd elkészítésével milyen sok dolog van. Mária mégis Jézus lábához kuporodott, és hallgatta szavait Istenről, a mennyországról. Márta mérges lett, hogy Mária nem segít neki, pedig mennyi munka van egy ilyen nagy vendégfogadással! „Szólj a testvéremre, hogy segítsen nekem, ne csak melletted üldögéljen!” – kérte Jézust. Jézus azonban azt felelte Mártának, hogy Mária nem lusta, neki most Istenről kell hallania, és tanulnia tőle. Aki ezt megteheti, ne mulassza el semmiért sem! 

Fügefa

Kedves Óvodások! Áldás, békesség! 

Örülök, hogy néhányan már hallottatok Zákeusról a vámszedőről. Milyen furcsa foglalkozás a vámszedőé, csak ül, és pénzt szed az emberektől! Néha nem is annyit, amennyi járna… Jézus korában megvetették, nem szerették a vámszedőket. Zákeus, amikor meghallotta, hogy Jézus ott van Jerikóban, elindult, hogy találkozzon vele. Mivel nagy tömeg gyűlt össze, s ő alacsony ember volt, nem volt rest, felmászott egy fügefára, hogy lássa a közelgő Jézust. Mikor odaért hozzá, Jézus felszólt a fán ülő Zákeusnak: „Gyere, ma hozzád térek be szállásra.” Zákeus boldog volt, de a tömeg elégedetlenkedett: „Miért pont egy vámszedőhöz?” – kérdezgették. Jézus azonban tudta, Zákeusnak nagy szüksége van az ő szeretetére, tanítására. Látogatásának csodálatos eredménye lett: megváltozott Zákeus élete, és mindenkinek visszaadta, amit elvett tőle. Olyan lett, mint a neve jelentése: tiszta, igazságos. Milyen jó, ha valaki hallgat Jézus szavára! 

Feltámadás

Kedves Óvodások! Áldás, békesség! 

Kinyitottuk a második aranyalmát, Húsvétvasárnap van. Jézus sokat szenvedett mielőtt az Úr magához vette. Szomorú volt mindenki, aki Vele járt, aki tudta, Isten fia ő, a Megváltó. 

Azon a régi vasárnap reggelen az asszonyok – mindkettejük neve Mária volt – szomorúan mentek a sír felé. Egy hatalmas kő mögött feküdt Jézus. Mikor odaértek látták, a kő nincs ott. Mi történt? Ki hengerítette el a hatalmas sziklát? Megijedtek, de odalépett hozzájuk egy angyal: „Ne féljetek!” – mondta nekik. „Jézus ismét közöttünk van, feltámadt, él.” A két Mária nagy örömmel futott, hogy elmondják a csodálatos hírt a tanítványoknak. 

Tudjátok-e ki jött szembe velük? Jézus! „Legyetek üdvözölve!” – köszöntötte őket. Az asszonyok boldogok voltak, hogy láthatták Őt. A mi életünk legszebb napja is az, mikor találkozhatunk a feltámadt Jézussal, érezhetjük szeretetét. 

Virágvasárnap

Kedves Óvodások! Áldás, békesség!

Szép napra virradtunk ma: Virágvasárnap van. Jézus ezen a napon vonult be Jeruzsálembe. Két tanítványa a szomszéd faluból hozott szamárcsikót, hogy azon érkezzen a városba. Mikor a gazda meghallotta, hogy „az Úrnak lesz”, örömmel adta oda a szamárkát. Milyen furcsa, hogy Jézus, akit Királynak neveztek, nem pompás paripán vágtat, díszes kísérettel, hanem szelíden jön, szamáron ülve. Ő nem egy ország uralkodója, hanem mindnyájunk életének vezetője. Neki nem kell hintó, palást, hogy tudjuk ki Ő.

Jézust sokaság követte, örültek, hogy látják, közelében lehetnek. Ágakat vágtak, azokkal integettek, leszórták a lába elé, hódoltak neki. Akkoriban kevés ruhájuk volt az embereknek, de őt olyan nagyra becsülték, hogy levették ingüket, és azt is leterítették, hogy még a szamárcsikó lába se legyen poros. „Hozsánna a Dávid fiának! Áldott, aki jön az Úr nevében! Hozsánna a magasságban!” – így kiáltottak, integettek felé az emberek, a gyerekek örömmel szaladtak hozzá kezükben pálmaágakkal.