2009. március 1., vasárnap

Emberhalászok


Kedves Óvodások! Áldás, békesség!

Jézus ott állt a Genezáreti-tó partján, figyelte az embereket. Sokan jártak arra: kereskedők, árusok, asszonyok siettek a piaca, gyerekek futkároztak, halászok élték mindennapi életüket. Nem volt ez könnyű, hálót kellett készíteni, megjavítani, ha elszakadt. Tudni kellett mikor és hova kell bedobni a hálót, hogy elegendő hal gyűljön össze a családnak vacsorára és a piacra eladni. 
Péter és András testvérek voltak, együtt dolgoztak, segítettek egymásnak. Volt, hogy egész éjjel hiába halásztak, fáradtak voltak, mikor visszatértek. Ekkor lépett oda Jézus, és így szólt: „Jöjjetek utánam, és én emberhalásszá teszlek titeket!”
A testvérek követték őt, pedig nem is értették mit jelent az „emberhalászat”. Később találkoztak Jakabbal és Jánossal, akik édesapjukkal készítették elő a hálókat. Jézus hívó szavára azonban ők is útnak indultak.


Ismeritek az éneket?

Péter, János, Jakab halásztak 3x, a hullámzó tengeren, ott.
Egész éjjel hiába halásztak 3x, a hullámzó tengeren, ott.
És szólt Jézus: Vessétek a hálót a jobb oldalra 3x, a hullámzó tengeren, ott.
És telve a háló a sok, sok hallal 3x, a hullámzó tengeren, ott.

Rejtvény

Nehéz kérdést teszek fel. Vajon mit jelenthet az, hogy „emberhalász”? Kérdezzétek meg a felnőtteket, és ha van kedvetek, rajzoljátok le a halászokat, Jézus tanítványait. 

Tovább ismerkedünk

A Genezáreti-tó (vagy más nevén Galileai-tenger) partján van egy szép kis város Tibérias. Itt meleg források törnek fel a földből, a tó partján horgászok igyekeznek kifogni a legnagyobb halakat, s a gyerekek a mai napig golyókat eregetnek a homokból készült várak tetejéről. Az éttermekben sokféle finom halételt lehet megkóstolni, a legkülönlegesebb a Péterről elnevezett hal, csak itt található. Ti már próbáltatok halat fogni? Jár horgászni a családból valaki? Ha igen, kérdezzétek meg könnyű feladat-e előkészíteni a botokat, horgokat, csalikat? Ha egy kis halacskát nehéz kifogni, milyen különleges feladat lehet embereket halászni?

Olvasnivaló

Kevés észt gyermekkönyv jelent meg magyar nyelven, ám a tavalyi évben egy igazi gyöngyszemmel lehettünk gazdagabbak. Andrus Kivirhak Sári, Samu és a titkok című meséje a halfogásról jutott eszembe: az óvodás Samu is folyton a horgászással nyaggatja apukáját, a végén persze elmennek a folyóhoz. A lírai történet azonban ennél sokkal többről – az álmokról és a vágyakról szól humorosan, nagycsoportosok számára érthető stílusban.

Gyermekek mondták 

Ricsi papája nagy horgász, apa és fia gyakran mentek halat fogni ebédre. Egy alkalommal az ötéves Ricsi így rontott be a konyhába: „Jaj, mama, a tóból elfogytak a halak, de papa horgászott az étteremből halászlét.”

Ezen a héten egy ovis imádáságát küldöm nektek, ahogy édesanyja leírta. Ti is bátran elmondhatjátok Jézusnak örömötöket, bánatotokat:
„Jézusom, elveszett a macim, a finom alvó macim, küldd őt haza. Kerestem az oviban, de nem láttam, ha te látod, hozd vissza légy szíves. És vigyázz anyára, apára és rám és a macira nagyon.” Ámen

Kata néni

1 megjegyzés:

  1. Kedves Kata néni! :) Az ének kottáját hol lehet megtalálni/ hozzá jutni?

    VálaszTörlés